Az ünnep szerepe – Serkenj fel, kegyes nép

  • Időtartam:

    45 perc

Témacsomag leírás

Az ünnep szentsége a profán hétköznap céljától, létmódjától, időszemléletől való eltérés. Az élet ritmusában és változásában nagy szükség van a mindig visszatérő, így az időben állandó események és életformák megélésére, tudatosítására. Az óra ilyen megállás az időben, célja, hogy ünneplőbe öltöztesse a gyerekek lelkét. Az első rész felkészít, körülményeiben és elemeiben rávezet a Serkenj fel, kegyes nép című dalra. Ennek tanulása megfigyelési szempontok alapján, cselekedtető módon történik. Az utolsó részben Kodály feldolgozásában zenehallgatás történik, illetve egy valódi ünnep megtartása, hogy élő legyen a téma.

Fejlesztési célok

Képzési célok: hangképzés, ritmusérzék képzése, improvizációs képesség fejlesztése, dalfelismerés hangról, kézjelről, hangszerjáték fejlesztése, kommunikációs készség fejlesztése, belső hallás fejlesztése. Nevelési célok: empatikus készség fejlesztése, az ünnep átélése és a hétköznaptól való megkülönböztetése

Kerettantervi tematikai egység

zenei reprodukció-éneklés, felismerő kottaolvasás, zenei befogadás – zenehallgatás

Szükséges eszközök

laptop, projektor, hang lejátszó eszköz

Kulcsszavak

ünneplés; szent és profán; ritmusjáték; dalfelismerés; zenehallgatás

Felhasználható tanulási eszközök